Ördög István: A Maros-menti Bökény, ahogy én láttam

(Hivatalosan ma Bökény Magyarcsanád része , a nép Beka-ként nevezi a mindennapokban, így két “neve “ van a pár háznyi helységnek.)

           Lehet, hogy mások másképpen látták az én napfényes, valamikor akácokkal beborított, Maros parti, régmúlt mesékkel, regékkel teli kis bölcső-falumat, de én most, több mint háromnegyed század év eltelte után úgy látom, hogy a családias, egyforma gondolkodású emberek otthonaként ismert, természeti, társadalmi egység volt, amelyben a természet és társadalom egyszerű tagjainak mindnek és mindenkinek, a korok szerint kiosztott-kialakult szerepe volt. 

Bekenfalva-Bökény-Beka

          Ez a három név egy településnek más-más időszakokban használt nevei. Ezeken kívül még ezekből eredő más neveken is említve van a különböző időszakokban (Borovszky Samu 14 nevet említ fel a századok idejében).

          A helység a Maros egyik nagy kanyarulatában fekszik, a védtöltés mellett, Nagylak és Magyarcsanád között, Makó városától 17 km-re Arad felé. Történelme a XIII. századig visszavezethető, sőt az őskorban is lakott terület volt, amit ásatások bizonyítanak. A honfoglalás utáni időkből okiratok tanúskodnak e vidék lakottságáról. Szeretném ennek a kis településnek rég-, meg még régebbi múltját - ha csak hézagosan is - feltárni a Marosvidék olvasóinak.

           Nem mulasztom el itt is megköszönni mindazoknak, akik adatokkal, gyűjtésem során, segítettek: a Móra Ferenc Múzeumban Szarka József régész úrnak, a Vásárhelyi Múzeum régészének, B.-né Nagy Katalin asszonynak, a makói Levéltárban Urbancsok Zsolt úrnak, a Könyvtárban Mátó Erzsébetnek, a szegedi Somogyi Könyvtárnak, a Ferences Rendháznak és mindazoknak, akik hozzájárulásukat adták,  személyes kapcsolat révén tudtak nekem segíteni.  

            Tervem szerint szeretnék mindarról szólni, amit írásokban, könyvekben, újságokban felleltem a kis helységről és én, aki benne éltem egykoron és amik emlékeimben élnek. Mégpedig szép emlékeimben! Hiszen szülőhelyem volt ezelőtt 93 évvel. És kinek nem szép a szülőföldje? Kinek nem szép az a muskátlis ablak, amelyiken, ha kinézett az ember a Maros vonalát látta, a partján a gyümölcsösökkel, a füzesekkel. A Maros ármentesítő töltésére, gátjára, hajnalban, nap felköltkor keletre nézve a világosi hegyek sziluettjét lehetett látni. Sok hajnalt gyönyörködtem így végig. Kinek nem tetszene ez a táj, ez a térség, ahol a Nagyhalom tetején állva 14 templomtornyot tudtunk megszámolni, ahol látjuk kedves folyónk a Maros ezüst csíkját, amelynek az egykori lakóhely közvetlenül a partján állott? Ahol láttuk kiterjedt legelőin a szűzgulyát, a hazajáró és a bekai csordát. Mindazt a szépet, amit egy Istentől áldott szép vidék adhat.

                Ezeket az ismereteket több fejezetben és több folytatásban vélem közreadni. Az általános  rész után megemlékeznék a gazdasági, a műveltségi, a közigazgatási, a hitéleti állapotokról, a családok mindennapjairól, a gyermekek világáról, stb.

I.

Első részben közreadnám, hogy ki mit írt Bekáról

              Dr Borovszky Samu történész Csanád vármegye története 1715-ig c. könyvében 1897-ben BÖKÉNYFALVA cím alatt bevezetőként felsorolja a helység különböző korokban viselt neveit. Például: 1333-ban BEKEN, 1335-ben BEBENFOLUA, 1466 – 1478 – 1489 – 1492 - 1543– 1555 – 1559-ben BEKEN-FALWA, közben 1480-ban BEWKEWFALWA, 1560-ban BEWKENFALWA, 1561-ben BEDKEONFALUA, 1627-ben BEÖKENFALUA, 1647-ben BEKE vagy másképp BEKENFALVA néven nevezik, 1647-ben még egy BEÖKÖNY név is előfordul az Eszteri főkáptalan irattárában, 1651-ben BÖKÖNY a neve, máshelyen 1652-59-ig BÖKEN, 1660-ban és 1663-ban, valamint 1700 és 1701-ben BÖKÖN, 1702-ben BÖKÉNY, BÜKÖNY. Ezen nevek különböző okiratok keltezése és neveik alá- és beleírásából ismertek.

               „A Nagylak és Magyarcsanád közt a Maros-parton fekvő mai Beka puszta helyén. Bökény régi magyar személynév lévén, első birtokosának vagy épen alapítójának viseli nevét.

                Már 1333-35. években fennállott, mint nemes falu s hol Bökénynek,, hol Bökényfalvának írták a nevét. Legrégibb ismert birtokosa a Bökényfalvi család; 1466. aug. 10-én szerepel Bökényfalvi Benedek, kit Mátyás király más csanádvármegyei nemesekkel együtt, egy borsodvármegyei iktatáshoz mint királyi embert küld ki egyenesen a kir. udvarból.” 1)

               „Az oklevél felsorolja Bökényfalva jobbágyait úgymint Csuta Kelemen, Katona Elek, Kun István és Lőrincz, Nagy Balázs és Mátyás, Sós István, Szép Ambrus, Sző Albert és Imre, Varga János. Úgy látszik mindössze e 11 jobbágyból állott akkor a falu.” 2)

              „Mikor Izabella királyné felsősége alá került Csanád vármegye 1541-ben, Bökényfalvát Hódosi Radics Radocza kerítette a hatalmába. Kétségkívül a királynétól kapott reá adománylevelet. A szomszédos Jenő már ekkor a csanádi társas-káptalané volt, melynek csakhamar meggyűlt a baja a szerb földesúrral. 1543-ban ennek bökényfalvi jobbágyai felszántották s lekaszálták az említett káptalan jenői földjeit s jogtalanul használatba vették ott lévő rétjeit. A királyné Csanád vármegyét bízta meg a vizsgálattal.

               Az 1550-52. évi török hadjáratok e falut is elpusztították. Még 1555-ben is pusztának mondja Bökényfalvát az adórovó. Azonban a Bodrogi Bessenyei család állandóan fenntartotta rá a jogát.”3)

            „A falu még 1560-ban is deserta  volt.”4)

             „Ekkor már mutatkoztak a végvonaglás tünetei; Gyula (város Ö.I.) bukása után újra pusztává lett Bökényfalva.”5)

               „Bethlen Gábor idejében kezdett megint éledni. Az egész vármegyével együtt Boros-Jenőhöz tartozott, s ide való katonák birtokába jutott. Bizonyosan tudjuk, hogy Szentandrási György   megvásárolta Bökényfalva egész falut néhai Bánfi Annától, özv. Némethi Mihálynétól  s e vásárláshoz 1627. jún. 28-án a fejedelem is beleegyezését adta. Még e század 40-es éveiben is a Szentandrási család birtokát képezi most már rövidebb néven Beke másként Bekényfalva; Szentandrási György fiai István és ifjabb György fia Zsigmond pört folytatnak Szentandrási Tamás özvegyével Bánhegyesi Eufrozinával, ki előzőleg a Jenei János felesége volt. Ez a pör 1647-ben egyességkötéssel ért véget. A falu tehát ekkor már lakott helység volt.

               Csakugyan még ez esztendőben a püspöki vicarius összeírásában Bököny mint ült hely fordul elő, csakhogy nem a régi birtokosok kezén van, hanem Jaksics-Dóczi örökség czímén Jármi András bitorolja. Annak, hogy ebbe az összeírásba bele került a neve, az lett a következése, hogy ettől fogva a püspökök formálnak hozzá jogot. 1651. május 5-ikétől kezdve Bököny lakosai rendesen fizetik az adót a csanádi püspöknek, t. i. 6 tallért és egy pár csizmát. Mikor gr. Pálffy Tamás III. Ferdinánd királytól 1654-ben oltalomlevelet eszközöl ki birtokaira, ezek között ott van Bökény falu is. „ 6)

                „De az 1686. évi tatárdulás Bökényt is újra pusztává változtatta.

               Nem is hallunk róla azután hírt egészen 1702. júl. 26-ikáig, a mikor Kollonics bíbornok azon falvak és puszták közé foglalja, melyeknek tizedét a csanádi püspök számára ajánlja oda ítélni. A neoacquistica commissio ez évi aug. 8-án Bökény puszta tizedét csakugyan a püspöknek ítélte oda.

                 A szerb határőrök azonban mint Új- (a mai Magyar-) Csanádhoz tartozó pusztára erre is rá tették a kezöket, úgy  hogy a püspök birtoklása e pusztára nézve kétségessé vált s végre teljesen feledésbe ment. Majd a határőrvidék visszakeblezése után az aradi uradalom tartozéka lett s Beka néven Új-Csanádhoz volt kapcsolva. Így ide számítják pl. 1757. okt. 31-én. Az 1762. aug. 1-i összeírás szerint Beka pusztának már csak fele tartozik Csanádhoz; hova tartozott a másik fele, nincs megmondva. Ugyanily viszonyban van Csanád faluval  az 1769. nov. 8-iki összeírás szerint.

                 Ma egyszerű kis pusztai falu ( 1897-ben, a könyv írása idején Ö.I.), 154 lakossal. Beka néven terül el az egykori Bökényfalva helyén.

                 Egyházi múltjáról nem tudunk sokat. Annyi bizonyos, hogy a XIV. század elején már plébániája volt. 1333-ban plébánosa Pál, ki két garast fizetett pápai tized fejében. 1335-ben István nevű a plébánosa, ki pápai tized czímén három cirrust (rojtot?) szolgáltatott be. Milyen viszontagságokon ment át e plébánia az idők folyamán, arra nézve nincsenek adataink. Most (1897-ben Ö.I.) Beka Apátfalvának a leányegyháza.”7)

              Ezeket tudtam Dr. Borovszky Samu 1897-beli kiadású könyvéből, Bökényfalva fejezetéből kiválogatni, azonban az időtől napjainkig tartó idők történéseit más forrásokból tudom megjeleníteni.

- . –

              Hitéleti vonatkozásban a régmúltra ismereteket kaphatunk Dr. Szentkláray Jenő: A Csanád egyházmegyei plébániák története c. 1898-ban megjelent könyvéből. Itt az Apátfalva-i plébániának mint leányegyháza, „Fiókközsége”-ként, szerepel Beka.

               A szöveg a következő:

            „Beka. Telepközség Csanád megye közp. járásában, Apátfalvától k. d. irányban a Maros mellett, az anyaközségtől 6 km távolságra. Lakossága 127 róm. k. h. magyar. – Az árpádkorban Bököny néven a csanádi püspök és káptalan közös birtoka. 1332-1337-ben a maroson-tuli főesperesség egyik plebániája, melynek két plebánosát ismerjük: Istvánt és Pált.  Ez időben Bekényfalva vagy Bekénfalva-nak irták, mit a pápai tizedszedők „Bubenfolua” és Buken villa” ferdített alakban közölnek. Egy 1478. évi okiratban Bekenfalwa néven fordul elő. A mohácsi vészig állandóan a csanádi egyház birtoka; de Csanád eleste után Becsény Lénárd foglalta el.

               A török hódoltság alatt nem pusztult el egészen. 1651-ben egy aranyos paplant, egy bokor (pár) karmazsin csizmát és hat kosár halat ad “annuatim” a csanádi püspök uram ő nagyságának; a szent-györgynapi sokadalomra pedig 6 tallért és két csizmát fizet neki. 1655-ben Erdődi Pálffy Tamás, csanádi püspök, a birtokjogának védelmére kiállított egy nyilványos okmányban Bökönyt az ő tulajdonának mondja.” 8)

             „A törökök kiűzetése után a hadi kincstár foglalta le a helységet, mely az 1723. évi Mercy-féle térképen már Beka ( Peka) néven fordul elő.  A nép nyelvén való eme ferdítés abból az időből ered, mikor az ozmánok Csanád várával együtt a körülötte fekvő vidéket hatalmukba kerítették. Erre vall a körülmény, miszerint a helység egy 1561. évi összeirásban törökösen Beken-nek  (hibás másolatban”Bekesz”) mondatik, a miből később a szerbek Bekát, a magyarok Béká-t csináltak. Helyesen  jegyzi meg tehát az országos Helységnévtár, hogy Bekát hajdan Bekénfalvának hitták.”9)

              „1750-ig a helység osztozott a marosi határőrvidék többi községeinek sorsában. Szerb militaristák tartották megszállva. Midőn azok elvonultak, félszázadon tul pusztán állott Bököny. csak 1809-ben jött létre a mostani  ( 1898-as Ö.I.) Beka, egy kicsiny kertész telep, mely 28 telket számlálván, az akkor már 2579 lélekkel biró Apátfalvához csatoltatott fiókegyház gyanánt. A 21 házszámot számláló telepközség 1866-ban imaházat rendezett be magának. Az apátfalvi plebánosnak párbért fizet: évenkint 1  frt-ot, 1 libát és 2 csirkét. A stoláris illeték ugyanaz, mint az anyaközségben. A lakosok kezdettől fogva gondoltak gyermekeik oktatására, de részint a csekély számuk, részint a szegénységük miatt csak olyan tanitókat alkalmazhattak kik eredetileg mesteremberek lévén, némi olvasás, irás és számoláson kívül mást nem tudtak. Tantermül azon szobácska szolgált, melyben a tanító lakott. 1866 óta a tanitó lakásához kapcsolt imaházat használták az iskolás gyermekek tantermül. Ez az iskolahelyiség a Maros többszöri kiöntése következtében megrongáltatván, lakhatatlanná lett. A törekvő derék magyar nép 1893-ban önerejéből egy uj, szintén imaházzal kapcsolatos, iskolát épitett és okleveles tanitót alkalmazott. Az iskola r. k. hitfelekezeti. Törvényszerű fölszerelését Bonnáz Sándor csanádi püspök eszközlé. “10)

                Tanítók: Selmeczi József, Szpák János, Füredi István és Zsaszkovszky Endre 11)

               Eddig a Dr. Szentkláray Jenő könyvéből merített anyag. Ide tartozik, ill. itt említem még meg, hogy az 1893-ban emelt iskola- imaház és tanító lakás 1934-ben renoválva lett, tetejére fából-deszkából készített torony lett építve. A toronyba felkerült az addig udvaron álló haranglábról a helység két harangja. Ezen valóságában az épület 1970-ig állott. Ekkor az emlékezetes nagy árvíz ezt is megrongálta, lebontásra került 1970. máj. 19-én. Csupán az 1934-ben az imaház előtt levő fakereszt (pléhkorpusszal) helyére épült szilárd alapú vaskereszt maradt meg.

              Zsaszkovszky tanító úr után az Erdélyből románok által kiűzött Salamon László, majd Benkóczi Antal, legutóbb Kovacsics Ilona lett a falu tanítója. Vele zárult a bekai iskola, befejeződött a tanítás a kevés létszám miatt.

            Az idézeteket a „Ki mit írt” fejezetből a Marosvidék következő számában – ha Isten segít – folytatom. (A helyesírási hibák az idézés szigorú szabályai miatt maradtak benne.)

                Felhasznált irodalom:

Dr. Borovszky Samu: Csanád vármegye története 1715-ig /1896-1897/ – 68. o. 1), 2); 69. o. 3), 4), 5); 70.o. 6), 7)

Dr. Szentkláray Jenő A Csanád-egyházmegyei Plébániák története /1898/ - 235. o. 8); 236. o. 9), 10); 237. o. 11)

Ördög István Bökényi emlék

1866-ban építettek Bökényben az ártérben egy épületet. Iskola, kápolna és egy 2 szobás tanítói lakás volt benne.
1932-ben a bökényi lakosság hitéletileg a pátfalvai egyházhoz tartozott, mert Csanádon nem volt Római Katolikus Templom. Mint Apátfalva filiája szerepelt. Az épületben működött a Római Katolikus Elemi Népiskola. Volt egy kis könyvtár is, 140 könyv, népmesék, gazdasági könyvek voltak benne. Ezen épület udvarán állt a régi bökényi fakereszt. A kereszt fa része vörösre volt mázolva, rajta a pléh Krisztus függött.
1934-ben ezt a fa keresztet váltotta az új tégla alapú bökényi kereszt, ami a mai napig is áll. Ödög István /ma Hódmezővásárhelyen lakik 91 éves/, akkor bökényi suttyó legényként /14-15 évesen/ segített az építkezésnél.
Bucsányi Mihály volt az új kereszt építtetője, ő adta rá a pénzt. Az Ördög családdal rokonságban voltak, így pénzért felfogadta mint napszámost Ördög Istvánt. Segítenie kellett téglát, maltert adogatni. A vas keresztet a korpusszal megrendelésre csináltatta Mihály bácsi. A tégla alapot ők építették. A téglatest elején volt egy bolthajtásos kis mélyedés, 1934-1970-ig. Máriát ábrázolta, a Piéta másolata volt benne.
1970-ben az árvíz megpecsételte az iskola, kápolna és lakás sorsát. Sajnos az ártérben épült, így az árvíz nagy károkat okozott benne, le kellett bontani. Az épület felszerelését a csanádi plébániára hordták be. Az oltárt átvitték Ördög Istvánék házába, a tisztaszobába tették, mivel István anyja egyedül lakott ott. 1970 után ott tartották a szentmiséket az első szobában.

Rácz Sándor: BÖKÉNY TÖRTÉNETE

   A Bökény nevű kistelepülés, Csongrád megye s talán az ország egyik legkisebb települése, a Maros gátja mellett, Nagylak és Magyarcsanád között fekszik, mindkét falutól 4-4 kilométerre. Egykori alapítójának nevét őrzi.

   Létezéséről a reánk maradt, az 1333. évben kelteződött oklevelek tesznek említést. Nevét tehát 650 évvel ezelőtt írták le először. Most csendesen ünnepelt ez a kicsi falu: a  szeptember második vasárnapján tartott búcsún emlékezett az évfordulóra, melyet egykori templomának – és iskolájának – helyén tartottak.

   Az íratlan történelem kutatói arról beszélnek, hogy ezt a kétharmad évezredet megelőzően is éltek itt emberek, a Maros jelenlegi árterén.

   Dr. Banner János: „Jelentés a Magyarcsanád-bökényi próbaásatásokról” címen 1926-ban többek között így ír:  „…különös figyelmet érdemel  a tömör bronzból készült öntött szíjbújtató. Ez oroszlánnal van díszítve. Analógiát hazai irodalomban nem ismerünk, de van egy szarmata csoportba tartozó szíjvégünk, mely oroszlánnal való küzdelmet ábrázol; ennek a szíjbújtatónak a korát az V. századra teszik a tudósok, s a nagyszármát-schyta hazára való emlékezést látják benne…”

   Sírlelet itt:… Nagy Constantin  bronzérme (IV. század), Leo vagy Zenéne byzanci császár arany solidusának barbár utánzata bronzból (IV. század második fele).  Az érem egy csontváz bal kezében volt. …” A gyöngyök közül figyelmet érdemelnek az I-III. századot jellemző kalcedon gyöngy, a szarmata csoportot jellemző hatszögű gyöngy és a különböző formájú és méretű borostyán gyöngyök, melynek előfordulása az V. századon túl --- erősen megritkult.

   …temetőnk és telepünk korát a III-IV. század közötti időre tehetjük, és valószínűnek tartjuk, hogy erős germán hatásnak kitett szarmata nép emlékét őrizte meg…”

… „ Hátra van még, hogy a (bekai) halom temetéseiről is szóljunk. Ez a kérdés ugyan inkább néprajzi, mint régészeti szempontból érdekes. A temetések kora minden bizonnyal a XIX. század első felére vezet, amikor a bekai dohánykertészek a középkori Bökény helyén új telepet létesítettek. Ide temetkeztek nemcsak a telep lakói, hanem a környék pásztorai is… Ládaszerű koporsóba temették a felnőtteket, a gyermekeket koporsó nélkül. A sírokban talált mellékletek közül a halotti koszorú világít be a fiatalok temetési szokásaiba; az öreg férfi sírokban talált hajtű a csínbókban viselt hajról tanúskodik. Különös szokás volt az egyik kéznek vállhoz emelése, amely nem lehetett szórványos és véletlen dolog, mert a felbontott sírok számához mérten, gyakran előfordul…”

   A Makótól 18-km-re levő Bökény az idők folyamán az alábbi neveket viselte: az oklevelekben 1333-ban jelenik meg először  Buken néven, majd: Bukenfalua  /1335/, Bekenfalva  /1466/,  Bewkewfalwa (Bökényfalva)  /1480/, Bekenffalwa  /1543/ , Bewkenfalwa /1560/, Beokeonfalva  /1561/, Beökefalua  /1627/,  Beke – másképpen : Bekenfalva  /1647/ , Bököny /1651/, Böken /1652/, Bököny /1702/, Büköny /1702/ .

   E nemesi falu legrégebbi ismert birtokosa, Bökényfalvi Benedek, akit 1466. augusztus 10-én Mátyás király több Csanád vármegyei nemessel együtt, mint udvari embert küldött ki egy Borsod vármegyei birtok adományozásakor. A szomszédos Jenőfalvával együtt (ma Romániában: Kisjenő) 1484-ben - Czeczei Kis Máté, Liptó vármegy főispánja szerezte meg magának. Az 1550- 1552. évi török hadjáratok e falut is elpusztították. Az adószedők jelentéseiben sokáig pusztaként szerepel. Bessenyei Lénárt 1561-ben újra kezdte telepíteni. Gyula várának bukása után ismét elpusztult.

   Csak Bethlen Gábor idején kezd újra benépesülni. Az 1640-es években a Szentandrási család birtokát képezi Beka, illetve Bekenfalva néven. Az 1686. évi tatárdúlás Bökényt is romba döntötte. Később Kolonics bíboros fennhatósága alá tartozik. Majd a szerb határőrvidék visszakebelezése után az aradi uradalomhoz, a Beka néven Új-Csanádhoz kapcsolták 1757-ben.

1890-ben még 154 lakost számláltak itt. A Maros árterén levő, XIV. század elején épült templomát a magas vízállás döntötte romba. Hol a nagyváradi, hol a csanádi püspökséghez tartozott, melynek adót fizetett: két kémény után, három kapu után egy pár piros csizmát. A lakosság saját erejéből, 1866-ban épített templomának helyét is benőtte már a fű és a bozót.

   Borovszky Samu így ír 1897-ben Csanád vármegye története 715-ig című művében: „Bökény… egyszerű kis falu, 154 lakossal. Beka néven terül el az egykori Bökényfalva helyén.”

   Fényes Elek: Magyarországnak, s a hozzá kapcsolt Tartományoknak mostani állapota - Statisztikai és geográfiai tekintetben… című, 1839-ben megjelent könyvében még 179 lakosról tesz említést. Ez a legnagyobb – ismert – lélekszám a faluban.

   Ifj. Palugyay Imre Magyarország történeti, földtani, s állami legújabb leírása hivatalos úton nyert adatokból Békés – Csanád – Csongrád – Hont vármegyék leírása című, 1855-ben megjelent művében - az alantiakban tájékoztat Bökényről:…” Beka, hajdan Bekenfalva kertészközség, ezelőtt Apátfalvához, jelenleg közigazgatásilag nézve Csanádhoz tartozik. A község történetére vonatkozó egyéb adatok nincsenek – minthogy 1801-ik évben létesített. Határának összterülete 431 hold. Ebből szántó alá használtatik 168, dohány alá pedig 84, közlegelő és belső telek 21. N épessége: 1827-i összeíráskor 173 lélek, az 1850-i összeíráskor 149.”

   Ifj. Palugyai Imre tévedhet, amikor Bekát közigazgatásilag Apátfalva részeként említi, mert az közigazgatásilag soha nem tartozott a községhez, hanem – valaha – Csanádpalotához!

Azért tévedhetett, mivel Beka római katolikus filiális egyházként tényleg Apátfalvához tartozott egészen addig, amíg az 1940-es évek elején fel nem épült Magyarcsanádnak nevezett községben az új, római katolikus templom, melyhez most is tartozik. Azért hangsúlyozom a templom „római katolikus” voltát, mert ez az építmény nézi a környék legöregebb, 1808-ban épült templomának oldalát, melyet Fényes Elek „óhitű” templomként említ (ma román templom).

   A történelmi hűség kedvéért korrigálnom kell magam: Bökény a felszabadulás után, amikor Magyarcsanád is Apátfalva társközsége volt, a Csanád nevet viselte. A mai apátfalvi bölcsöde helyén volt a tanácsház. A köznapi szóhasználatban Apátfalvát „Felső-Csanádnak”, Magyarcsanádot pedig „Alsó-Csanádnak” nevezte a lakosság. Bökény az maradt akkor is Bökény – hivatalosan!

   Oltvai Ferenc, a Csongrád megyei Levéltár nyugalmazott igazgatója mondta Bökényről a következőket:

-         Bökényben a jobbágyfelszabadításkor a lakosság nem szabadult fel. Továbbra is zsellérek maradtak. Ottani népesség összeírással már 1804-ben találkozunk, de az nem személyenként, hanem házankénti összeírás volt. Bökény kincstári birtokon települt falu, mely soha nem volt önálló település. Volt bírája is.

Oltvai Ferenc elmondotta még, hogy valaha e település Csanádpalotához, majd Magyarcsanádhoz tartozott. Jelenleg is oda tartozik. Dohánykertész-település volt, amely nem fejlődött. A kamara nem adott segítséget ahhoz, hogy önálló legyen, s nagyobbá fejlődhessen. A vele egy időben települt községek, helységek ma már nagy faluk. Az 1850-1860-as évektől kezdve lehetett itt saját földet vásárolni, ettől az időtől jöttek létre a parasztgazdaságok.

   A történelmi hűség megköveteli, hogy idézzek a csanádi egyházmegye 1980-ban megjelent jubileumi évkönyvéből:

„Filia Beka vagy Bökény. Az Árpádok korában Bököny néven szerepel, mint a csanádi püspök és káptalan birtokán levő plébánia. A törökök alatt majdnem elpusztult. A XIX. században Békés megyéből jönnek ide lakosok a kincstári pusztára, és az apátfalvi plébániához tartoznak, ekkor több lakosa volt a helységnek, mint most, és 1866-ban külön imaházat is emelnek. Ma magánházban miséznek. Lakosok száma: 62 . Házak száma: 40.

   A valóságban 36 ház állt itt, benne a templommal és iskolával egybeépített tanítói szolgálati lakás is. A lakosság száma egyre fogy: 1973-ban 70 embert és 31 lakóházat számláltak össze, 1980-ban 40-en éltek ebben a gyöngyszemfaluban, s jelenleg már csak 32-en.

   Móra Ferenc 1920 körül ásatott Bökényben. S. Nagy István, 1914-ben született kedves adatközlőm akkor, mint gyermek sok emberi koponyát látott az ásatáson. Mint gyermekek szaladgáltak ott az ásatás körül, de mindig elzavarták őket onnan. A nagydomb nyugati oldalán folyt az ásatás. Nagyapjáéktól az öreg Trényi Gyuri bácsiéktól (aki valaha Bökény bírója is volt) hordta Móra Ferenc a tejet. Ugyanis ők laktak a falu legnyugatibb végén levő házban. Utánuk már csak a pásztorház és a bikaistálló épülete következett.

   Régen nem a mostani helyén, hanem sokkal közelebb volt a töltés a Maroshoz. A falu is a Maroshoz közelebb, a folyás iránt lejjebb feküdt. Amikor a töltést építették, akkor a falu belül maradt volna a töltésen, s azért telepítették biztonságosabb helyre.

   Bálint Alajos „ Makó város települési és emberföldrajzi vázlata” című művében (1926) így ír: „… Az első folyamszabályozás 1752-ben történt, amikor új medret ástak a Marosnak, de sikertelenül. A medret nem ásták eléggé mélyre, a folyó a magával hozott hordalékkal feltöltötte, s ismét visszatért a régi,  kanyargós medrébe… 1841-ben kezdtek csak hozzá a nagy átmetszésekhez…Az átvágások után, melyet már 1850 körül befejeztek, a partvédelmi munkálatokhoz fogtak… 1854-ben elrendelték a nagylaki, a csanád-apátfalvi kanyarulatok  átmetszését…”

   Hogy e folyamszabályozások közül melyik hozta létre a mai Bökényt, s melyik kényszerítette új helyre települni a bekai lakosságot, nem találtam rá adatot, sem magyarázatot.

   S. Nagy Pista bácsi mesélte, hogy Bökényből Apátfalvára jártak bálba, s a környező községekből nősültek a legények. Csak egy olyan házasságról tud, mely falusi legény és leány között köttetett. Legmesszebbről hozta asszonyát nagyapja, Trényi Gyuri bácsi, Silingyiából. Ebből a házasságból tíz életerős gyermek született, köztük az édesanyja, Trényi Kati néni, aki a 90. életévét tapossa.

 - Egyébként is egészséges családok és emberek éltek s élnek itt – veszi át a szót Farkas Gyuri bácsi és felesége Kardos Juliska néni. Mindketten ősi bekaiak.

- Aki itt élte le az életét, az itt a bekai piciny temetőben kíván nyugodni. Ide temették Kovacsik Ilonát a falu legkésőbbi tanítónőjét, s legutoljára – tavaly – Ördög Istvánnét, aki 87 éves korában hunyt el, itt Bekában. Még messzi harctéren elhunyt halottat is hazahozattak az első világháború után, s itt temették el érckoporsóban, díszes kriptába. Akik már elköltöztek innen, s máshol halnak meg, nem hozzák vissza – hozzátartozóik mellé – eltemetni őket az ősi, bekai földbe, őseik mellé.

- Az itteni lakosoknak 4-20 hold, de Búvár Imrének 54 hold földje volt. A legtöbb gazdának 8-12 hold föld volt a birtokában. Régen a kincstárból vették a földet törlesztésre. A földek ügyeit Mezőkovácsházára jártak intézni. Ott volt a kincstári ispán.

   Mócsa Miska bácsi szerint volt, akinek a törlesztése az első világháború után, 1922-ben járt le.

Gazdag, jómódú település volt egykor Beka . Ez a mondóka járta róla:

                   „Bökény, Bökény,

                     Hírös város.

                      Itt mindönki

                      Milliárdos”

A termelőszövetkezetek ujjászervezése időszakában, 1960-ban jött létre a mai magyarcsanádi Úttörő termelőszövetkezet elődje. Ebbe tömörült a bekai parasztság.

Bökény a 43-as főközlekedési úttól mintegy egy km-re van. A lakosság egyik legnagyobb fájdalma az, hogy ezen az úton lovas kocsival, kerékpárral és lassú járművel nem közlekedhet. Így eléggé el vannak vágva a nagyvilágtól. A Maros néhány száz méterre van innen; át lehet látni a szomszédos Romániába.  A védtöltés koronája mintegy 5-20 méterre van a házak falától. Régebben az ablakok alatt volt a védtöltés, de ezt az 1970-es árvíz előtti időben kissé a Maros felé tolták, s így ezen belülre került a házak előtt elvezető földút, ami itt az egysoros házsor előtt utcaszámba megy.

   A bekai gyermekek kimennek a 43-as főközlekedési útvonalon létesített autóbuszmegállóhoz, s ketten-hárman autóbusszal járnak be Magyarcsanádra az általános iskolába.

   Az emberek nyugodtan, jól élnek, csupán a távolságok okoznak gondot. Van itt most is sok legelő, kaszáló, melyet kaszálnak, legeltetnek… A bekai régi közbirtokossági gyöpön valaha mintegy ötven ló és csikó, 50-60 különböző korú szarvasmarha , s külön helyen mintegy 150 sertés legelt , most viszont ennek csak a töredéke!

   Villanyt 1969-ben kapott a falu. Ivóvize jó és egészséges.  A levegő tiszta. A Maros folyó hűtő és légfrissítő szerepe csodálatos. Ameddig a szem ellát, - a zöld megnyugtató, reményt adó és fakasztó…

   A köznapi szóhasználatban Beka, az Beka, nem pedig Bökény.  Ha e földrajzi nevet tízszer kimondjuk, akkor ezek közül legalább nyolcszor: Beka!

   Polner Zoltán költő-újságíró barátom úgy tartja:

    „Bökény az én Párizsom!” Én pedig úgy: „Beka az én Párizsom!”

   Élj hosszú életet Beka! Kerüld el Gyűrűfű sorsát! S ünnepeld a 650. évfordulót!

 A cikk 1983-ban megjelent a Csongrád-megyei Honismereti Hiradóban.